Segítsen, hogy segíthessünk!

"Reményt viszünk oda, ahol már az is meghalt" - SZKME -

Tisztelt leendő Támogató!

A Szekszárdi Kutató - Mentő Egyesület azért jött létre, hogy segítsen a bajba jutott embereken. Olyanokon, akik eltűnt szeretteiket szeretnék visszakapni, vagy a vihar okozott kárt az otthonukban.

Csapatunk, az esettől függően, viszonylag rövid időn belül, a segítségnyújtásra képzett- és alkalmas létszámmal, keresőkutyákkal és technikai eszközökkel képes elindulni az adott helyszínre, és ott a szükséges módon beavatkozni.

Csapatunk rendelkezik:

  • szakirányúan képzett személyzettel
  • Nemzetközi KARISZ-minősített mentőkutyákkal
  • hőkamerás drónnal
  • kézi hőkamerával
  • a vízi mentéshez szükséges mentőcsónakkal, szonárral, benzines-, és elektromos csónakmotorral, és az ehhez szükséges egyéb mentési felszerelésekkel.
  • magasból-, mélyből való mentéshez szükséges képzett mentőszemélyzettel, és felszereléssel.


Egyesületünk nem kap állami támogatást, tagjai nem kapnak ezért fizetést, és kizárólag saját elszántságukból, tagdíjat fizetve segítenek önzetlenül embertársaikon. 

Tagjainkat, kutyáinkat folyamatosan és szakirányúan képezzük, a mentéshez szükséges felszereléseinket rendszerint felülvizsgáltatjuk, hitelesítettjük. Ezek költsége éves szinten nagyon sok pénzt felemészt. Néha-néha a fennmaradásunk forog kockán.

Segítségre csak Öntől/Önöktől számíthatunk, hogy Ön/Önök továbbra is számíthassanak ránk.

A támogatás érkezhet magánszemélytől, vagy cégéktől banki utaláson keresztül, vagy akár az adójuk 1%-ának felajánlásával.


Hálásan köszönjük az eddigi támogatóinknak, hogy vannak nekünk, és köszönjük azoknak, akik ezután segítenek minket, hogy mi is segíthessünk!


Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesület

(Hungária Takarék)

70600126-11127020

Iban szám: HU 76 7060 0126 1112 70

Adószámunk: 18902550-1-1720 0000 0000




Legkisebb összeg is nagy segítség!                                                                          Köszönjük!